2013.01.26. Tíztánc Magyar Bajnokság

Előző Fel Következő

Idén már az összes Magyar Bajnokságot a Folyondár utcai sportcsarnokban rendezik, ami szerintem egy jó döntés volt (legalábbis nekem, mert nem kell többszáz kilométert autózni). A nézőtér elég nagy, és a küzdőtér fölött kb. 2m-el kezdődik, ezért a lent sétálók semmit nem takarnak ki a nézők elől. A lebonyolítás profi, a fények, a hangosítás jó.

Tavaly a latin versenyen alig akartak leengedni a küzdőtérre. Idén már nem volt ilyen probléma, 'hivatalos' fotós lettem, amiért köszönet a szervezőknek.

Radikálisan megváltozott a világítási rendszerem. Eddig egy, gépre szerelt vakuval fényképeztem, mostantól két vakum van, melyeket a pálya sarkainál helyeztem el. A régi megoldással nem voltak árnyékok, mindenki lapos volt. Az új világítás sokkal természetesebb, érdekes fények és árnyékok keletkeznek a képeken. Persze még ez sem közelíti meg a stúdióban előállítható fényeket, de szerintem jobb, mint a szembevakuzás. Ráadásul megszabadultam a vörös szemektől, amit sok képen egy rémálom volt kiszedni. Sajnos többet foglalkoztam az új rendszer tesztelésével, mint a táncosokkal, ezért relatíve kevés kép készült.

Az összes képet az Indafotón, vagy nagyobb felbontásban a Flickr-en lehet megnézni.

Ten-Dance Hungarian Championship 2013 Ten-Dance Hungarian Championship 2013 Ten-Dance Hungarian Championship 2013

Ten-Dance Hungarian Championship 2013 Ten-Dance Hungarian Championship 2013