RAW logo

2010.03.13. Versenytánc Budapest Területi Bajnokság, Tököl

ElőzőFelKövetkező

Tökölön volt a verseny, a városi sportcsarnokban. Egész jó hely, csak sajnos a nézőtér elég messze van a pályából elkerített táncterülettől, és az ülőhelyek igen kemények. Mondjuk engem egyik sem zavart, mivel a pálya széléről, állva fotóztam. De ha valaki kimegy nézőnek, vigyen ülőpárnát.

A felnőtt versenyeket fotóztam, este. Elvileg D-C-B-A verseny volt, de standard-ben nem indult A kategóriában senki. D kategóriában voltak szép számmal, C-ben már csak négy pár, B-ben pedig három pár indult, ha jól emlékszem. A latin mezőny szokás szerint sokkal nagyobb volt, a D-C-B kategóriákban sokan (16-18 pár) indultak, de A-ban csak három pár.

Ez azért kár, mert (bár minden tiszteletem a D és C kategóriában versenyzőké), úgy érzem, mindkét versenyszámban a B kategóriától kezdenek érdekessé válni a dolgok. Sokkal több elem engedélyezett, szabadabban lehet táncolni, a nézőknek és fotós szemmel is sokkal érdekesebb, látványosabb a tánc. Nem beszélve arról, hogy a táncosok 'profi' módon, a közönségnek és a kamerának is játszanak, bizonyítékok erre az alábbi fényképek is.

Ahogy időm engedi, feldolgozom a képeket, az eddig elkészülteket az Indafotón és a Flickr-en lehet megnézni.

Nagyításhoz kattintson a képre.

Budapest Területi Bajnokság versenytánc Budapest Területi Bajnokság versenytánc
Budapest Területi Bajnokság versenytánc Budapest Területi Bajnokság versenytánc
CC-BY-NC-SA logo   Néhány jog fenntartva, a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! licence szerint.